Contents

繁體 简体

1938 júniusában a kínai nacionalista seregek Csang Kaj-sek parancsnoksága alatt áttörték a Sárga folyó gátjait a Henan tartománybeli Huayuankunál, kétségbeesett kísérletet téve a japán katonai előrenyomulás megakadályozására. A következő kilenc évben a Sárga-folyó vize a mellékfolyóin keresztül délkelet felé terjedt a Huai folyórendszerbe, elárasztva hatalmas területeket Henan, Anhui és Jiangsu tartományokban. A világtörténelem talán legkörnyezetkárosítóbb háborús cselekménye, a stratégiai tilalom a régóta kialakult vízszabályozási infrastruktúrát tette tönkre, és olyan áradásokhoz vezetett, amelyek egészen addig tartottak, amíg a Sárga-folyó 1947-ben végül vissza nem tért korábbi folyásába. Ez a katasztrófa 1938 és 1947 között több mint 800 000 ember halálát okozta Henanban, Anhui-ban és Jiangsu-ban, és közel négymillió embert kitelepített.

RATIONALE

Miután a kínai és a japán hadsereg 1937 júliusában összecsapott a Marco Polo hídnál, a japán hadsereg teljes körű offenzívát indított Kína szívében, 1937 decemberében elfoglalta a nacionalista Kína fővárosát, Nanjingot, és brutális atrocitásokat követett el a civil lakosság ellen. A japánok ezután Wuhant vették célba, ahová a nacionalista rezsim áttelepült.

1938 elején a japán hadsereg támadást indított a Jin-Pu vasút északi végállomásáról, Tianjinból és a déli végállomásáról, Nanjing közelében. A xuzhou-i vasúti csomópontnál való találkozás után a japánok azt tervezték, hogy nyugat felé haladnak a Henanban lévő Zhengzhou felé, a kelet-nyugati Long-Hai és az észak-déli Ping-Han vasútvonal csomópontja felé, majd a Ping-Han vasútvonal mentén dél felé, Wuhan felé nyomulnak előre. A japán hadsereg kevés ellenállásra számított a xuzhoui hadjáratban, de meglepetésükre a kínai hadseregek közel öt hónapig kitartottak. Amikor május végén elfoglalták Xuzhou-t, a japánok a háború döntő befejezésére indultak, nyugat felé csapva le a Long-Hai vasút mentén, hogy dél felé nyomuljanak a Ping-Han vasút mentén és megtámadják Wuhant.

Miután a Henanban található Kaifeng városa 1938 júniusában elesett, a japánok Zhengzhou-ra összpontosították támadásukat. A kínai hadseregek a várostól északra lévő vasúti híd lerombolásával megakadályozták, hogy a japánok átkeljenek a Sárga-folyón, de kevés esélyük volt arra, hogy sokáig megtartsák pozíciójukat. Mivel a japánok készen álltak Wuhan elfoglalására, Kína egész háborús erőfeszítéseinek összeomlása határozottan lehetségesnek tűnt. Ahogy a hadszíntér ellenük fordult, a nacionalista katonatisztek felvetették a Sárga-folyó gátjainak áttörésének lehetőségét, hogy megakadályozzák a japánokat.

A cél az volt, hogy elvágják a Long-Hai vasútvonalat, amely a folyó déli partján futott, mielőtt a japánok elérnék Zhengzhou-t, ezzel megállítva az ellenség előrenyomulását és biztosítva a kínai hadseregek visszavonulását. Ellenkező esetben Wuhan napok alatt elesne, a nacionalista rezsimnek nem lenne ideje visszavonulni, és Kína valószínűleg kénytelen lenne megadni magát. A gátak áttörése a teljes kétségbeesés terméke volt. A nacionalista vezetők katonai szükségszerűségként fogadták el ezt a stratégiát. Számukra a nemzeti túlélés fontosabb volt, mint az a kár, amiről tudták, hogy az árvíz okozhatja.

A gátak áttörése azonban a vártnál nehezebbnek bizonyult. Június 4-6-án a nacionalista seregek két sikertelen kísérletet tettek a gát kivájására és felrobbantására a Henan Zhongmu megyei Zhaokou-nál. Csak minimális nyilvános figyelmeztetést adtak ki, nehogy a japánok rájöjjenek és felgyorsítsák előrenyomulásukat. Csang Kaj-sek Wuhanból telefonált a Henanban lévő katonai parancsnokoknak, hogy biztosítsa a parancsok végrehajtását. Néhány nappal később a Zhengzhou-tól északra fekvő Huayuankou-nál tettek egy második kísérletet a gát feltörésére. Június 9-én a folyó vize kiömlött a nyíláson. A törés kritikus ponton történt, a japánok kevesebb mint 50 kilométerre voltak tőlük.

KÖZVETLEN KÖVETKEZMÉNYEK

A folyó zavaros vize, amelyet még nem duzzasztottak fel az éves nyári esők, eleinte lassan mozgott. De az árvíz folyamatosan gördült ki a gátnyílásból, és délkelet felé nyomult előre, elvágva a japán hadsereg útját. Csak a közvetlen közelben élők kaptak valamilyen figyelmeztetést a kínai hatóságoktól. Pedig Kelet-Henan sík, alluviális síkságát sűrűn borították tanyás falvak és szántóföldek. A japán előrenyomulás a nyár eleji esős évszakban történt, amikor a folyó árvize a legnagyobb volt. A következő napokban a folyó megemelkedett, és meggyengítette a védelmet Zhaokou-nál is. Ettől a ponttól a Sárga-folyó délkelet felé áramlott Henan sík keleti síkságán. Ahogy az esőzések lezúdultak, és a folyó tovább zúdult, a vize szétterült a tájon.

Híradófelvétel a Sárga-folyó áradásáról Közép-Kínában, 1938.

Forrás: A Sárga-folyó áradása Közép-Kínában, 1938:

Az árvíz egybeesett a mezőgazdasági főszezonnal, amikor a búza megérett a földeken, vagy frissen aratott, cséplésre készen feküdt. A vidéki lakosok vonakodtak elhagyni a termést és a földeket, és csak vonakodva hagyták el gazdaságaikat. Egyes falusiak megpróbáltak gátakat építeni vagy megerősíteni, hogy megvédjék földjeiket és otthonaikat, de amikor a víz valóban megérkezett, sokan a menekülés mellett döntöttek. Azok, akiket nem ért teljes meglepetés, talicskákra és ökrös szekerekre halmozták vagy vállfákon vitték a holmijukat, és csatlakoztak a menekültek hosszú soraihoz.

Az emberek megpróbálták kimenteni a kisgyermekeket és az időseket. Megpróbálták megmenteni a szerszámokat, a jószágokat, a gabonát és más holmikat, de nem volt elég idő arra, hogy mindent megmentsenek. Sokan megfulladtak az áradásban; az elkövetkező nehéz hónapokban és években sokkal többen haltak meg betegségben vagy éhezés miatt. Keleten azonban a folyó elterelése megállította a betörő japánokat, akik feladták nyugati menetelésüket. A létfontosságú vasúti csomópontot Zsengcsouban egyelőre sikerült tartani. Hankou városa, Kína ideiglenes politikai központja Nanjing eleste után, átmeneti lélegzetvételhez jutott.

Stratégiai szempontból a gátak áttörése időt nyerhetett a nacionalista hadseregnek a visszavonulásra és az átcsoportosításra, a japán tankokat és a mozgó tüzérséget a sármezőkön megakasztva, miközben a kínai erők biztosították a védelmet Zhengzhou körül. Egyes tudósok szerint azzal, hogy a folyó elterelése megakadályozta, hogy a japánok elfoglalják a vasúti csomópontot, a folyó elterelése több hónappal elhalasztotta Wuhan elfoglalását, időt adva a nacionalista kormánynak, hogy fővárosát Délnyugat-Kínába, Csungking városába helyezze át. A japánok azonban egyszerűen átirányították előrenyomulásukat a vasútvonalak mentén észak-déli irányban végrehajtott szárazföldi támadásról a Jangzi folyó mentén végrehajtott kétéltű támadásra, amely egyesítette a tengeri és gyalogsági erőket. Wuhan 1938 októberében esett el, miután a nacionalista központi kormányzat visszavonult Kína belsejébe.

Amikor Wuhan elesett, a kínai-japán háború patthelyzetbe került. A nagyobb csaták véget értek, bár a gerillaháborúk folytatódtak. Az előrenyomulását megállítva a japán hadsereg elfoglalta a legtöbb vasútvonalat és városi központot Észak- és Kelet-Kínában. A kínai nacionalista rezsim megszilárdította ellenőrzését az ország északnyugati és délnyugati részei felett. A frontvonalakat nagyrészt a topográfiai jellemzők határozták meg. A japán hadsereg nem tudott gépesített háborút vívni a hegyekben és dombokon, amelyek elválasztották Kína megszállt és nem megszállt területeit, és nem tudott működni a Sárga-folyó által létrehozott hatalmas elárasztott területen sem.

HOSSZÚBB TÁVÚ KÖVETKEZMÉNYEK

A Sárga-folyó fegyverré alakításának nacionalista gambitjából származó bármilyen közvetlen stratégiai előnynek óriási ára volt. Miután elterelték, a folyó akadálytalanul áramlott át Kelet-Henan táján, amely északon általában magasabb volt, mint délen, elhagyta az 1855 óta követett csatornát, és új irányt vett. Semmilyen domborzati elválasztás nem akadályozta meg, hogy a folyó délkelet felé haladva egyesüljön a Huai-folyóval. A napi mintegy 16 kilométeres állandó sebességgel előrehaladva az áradások a Huai felé folyó folyók és patakok keskeny, sekély medrében terjedtek el. Az árvizek megtöltötték ezeket a vízfolyásokat és áttörték a gátjaikat, ami miatt azok kiáradtak és elárasztották a kelet és nyugat felé eső földeket.

1938 júliusának elején az árvíz belépett a Huai folyó forrásvidékére, északkelet felé fordult, hogy átvágjon a Jin-Pu vasútvonalon, mielőtt a Hongze-tóba ömlött. A tó túlcsordult, és a vizek betörtek Jiangsu területére, három patakban áramlottak a Csendes-óceán felé. A természet ritmusa fokozta a katasztrófát, mivel a nagy mennyiségű nyári csapadék fokozta az áradás súlyosságát. Különösen nagy esőzések hullottak június és július folyamán. A vizek ennek következtében megduzzadtak.

A második világháború alatt a kínai és a japán hadseregek hidraulikus hadviselést folytattak, miközben a folyó energiájának hasznosításáért és a katonai ellenfelek elleni bevetéséért küzdöttek. A folyó 1938-as elterelését követően a kínai és a japán hadseregek az új folyásirányon keresztül álltak szemben egymással, ami stratégiailag létfontosságú frontterületet jelentett. A katonai szereplők mindkét oldalon hatalmas energiát fordítottak arra, hogy a folyóval, a folyón és a folyó ellen dolgozzanak céljaik elérése érdekében, és olyan projekteket indítottak, amelyek célja a folyó áramlásának csatornázása és átirányítása volt, hogy megerősítsék állásaikat és bevethessék azt ellenségeik ellen. A háborús vízépítési projektek végrehajtásához a katonai erőknek és a velük kapcsolatban álló vízszabályozó ügynökségeknek hatalmas munkaerő- és anyagáradatot kellett mozgósítaniuk. Mivel azonban az 1938-as árvíz után a menekültek elmenekültek Henanból, 1942-ben pedig éhínség sújtotta a tartományt, ezeket az erőforrásokat rendkívül nehéz volt beszerezni. Ezeknek az inputoknak a biztosítása még nagyobb terhet rótt azokra a településekre, amelyeket a háborúk és árvizek már elpusztítottak.

A Sárga-folyó nem passzív tárgy volt ezekben a küzdelmekben, hanem arra törekedett, hogy meghiúsítsa azokat az emberi erőfeszítéseket, amelyek arra irányultak, hogy katonai célokra alakítsák a viselkedését. Mint a múlt időkben, a Sárga-folyó most is az emberi irányítás alól kicsavarodott, mivel a folyó eliszapolódott, elöntötte a folyó, és megváltoztatta az útvonalát. Ugyanakkor a vízépítési rendszerek mohón fogyasztották az erőforrásokat a folyó kordában tartására tett hiábavaló erőfeszítések során. A totális háború idején, amikor a hadseregek gyakorlatilag minden rendelkezésre álló erőforrást felemésztettek vagy elpusztítottak, ez a körforgás még ördögibbé vált.

Híradófelvétel a kínai munkásokról, amint a Sárga-folyót “hasznosítják”, 1946.

Forrás: A Sárga-folyó “újrahasznosítása”, 1946:

A folyó által lerakott hatalmas mennyiségű hordalék tovább fokozta a katasztrófát, és az árvízveszély egyre nőtt, mivel az iszaposodás miatt a folyó medre megemelkedett. A folyó több millió tonna iszapot rakott le, amely hatalmas területeket borított be. A kínaiak és a japánok által épített gátak, valamint a sietve épített építmények képtelensége a folyó áramlásának megfékezésére szintén befolyásolták az árvizek mozgását és eloszlását. Az iszaposodás és a háborús gátépítés együttesen a folyó kanyargását és kiszámíthatatlan mozgását eredményezte, ami az árvizek által érintett teljes terület növekedését eredményezte. Az üledék évről évre történő lerakódásával az árvizek által elborított terület egy dél és nyugat felé ívelő ívben változott. A Sárga-folyó elterelésével annak üledékei a Huai-folyó és mellékfolyói hidrológiai rendszerét is károsították, ami a vízelvezető rendszert zavarba hozta. 1938 és 1945 között a Sárga-folyó folyása mentén számos helyen tucatnyi alkalommal törtek meg a gátak. Mivel a vízelvezető kapacitás drasztikusan csökkent, az árvizek egyre súlyosabbá váltak, és a Huai vízgyűjtőjén is nőtt a katasztrófák lehetősége.

A Sárga-folyó áradásával kapcsolatos számos háborús dokumentum részletezi az árvíz okozta társadalmi traumát és a felfordulást. Ahogy a nacionalista kormány 1940-ben készült jelentése Henan tartomány árvízzel sújtott területének katasztrófahelyzetéről leírta:

“Az árvízzel sújtott terület több mint tíz megyére terjed ki, beleértve Weishi, Fugou, Yanling, Huaiyang, Taikang és Weichuan megyéket. A katasztrófa által érintett lakosság körében több mint 600 ezerre tehető azok száma, akik segélyezés nélkül elpusztulnak. Ezek közül Weishi megyét háromszor is elöntötte a víz. A kitelepített tömegek elmentek és visszatértek, hogy aztán újra visszatérjenek és újra elmenjenek. Már így is dilemmában vannak, és a megélhetésük is megszűnt. Fugou-ban több mint 1800 falut árasztott el a víz, ami a megye teljes területének több mint kilencven százalékát teszi ki. A fennmaradó elszórtan fekvő fennsíkokat többnyire víz veszi körül, és mindenütt nagy az aggodalom. Hszihuában az elárasztott falvak száma szintén meghaladja a 430-at. Több mint háromszáz katasztrófa áldozata és több mint háromszáz igavonó állat fulladt vízbe, így el lehet képzelni a katasztrófa súlyosságát. Ráadásul a Sárga-folyó mellett az elöntött terület vízkárhoz tartozik a Shuangji, a Jialu és más folyók utólagos áradása is, így alig van szárazföld bárhol. Ezen túlmenően, mielőtt a Sárga-folyó árvíz elfoglalták egy vagy több alkalommal . A nemi erőszak és a fosztogatás romokban hagyta őket, és az életenergiáik már nagymértékben károsodtak. Miután elárasztották őket, a banditák és az árulók a csontjaikat is szétverték és kiszívták a csontvelőjüket, kizsarolták a gabonát, a vontatott állatokat és a vagyont, így szinte minden ház üres és nincs tartalékuk. Azok a lakosok, akik nem haltak meg az árvízben, a nélkülözésben pusztulnak. Azok, akik szerencsére életben maradtak, már sürgősen levegő után kapkodnak és nyögnek kínjukban.”

A nacionalista rezsim civil munkások bevonása az árvízzel elöntött területen új gátak építéséhez “munkásmentő” projektként, amelyben a katasztrófa áldozatai munkájukért cserébe kapták a nagyon is szükséges segítséget, csak további terhet rótt a helyi társadalomra.

“Amikor pénzeszközöket osztottak ki , az eljárásokat többnyire mások kezébe adták. A járási és kölcsönös biztonsági elöljárók elkerülhetetlenül elsikkasztották őket, vagy különféle díjakat vontak le. Keveset osztottak szét a szegény háztartásoknak az előírásoknak megfelelően, így nehéz volt elkerülni az üres gyomorral végzett nehéz munka nehézségeit. Ráadásul a munkaképes férfival nem rendelkező háztartásoknak fizetniük kellett, hogy helyettesítő munkásokat alkalmazzanak. A kétségbeesett katasztrófa áldozatai nemhogy segélyt nem kaphattak, de még gyermekeiket és vagyonukat is el kellett adniuk, hogy a munkával kapcsolatos adósságokat törleszthessék. A kelés gyógyítása a húsdarabok kiásásával valóban nem a munkásszegélyezés eredeti szándéka.”

A munkaerőhiány miatt a gátjavításról szóló jelentés azt is javasolta, hogy “A könnyebb munka, miután megfelelően megvizsgálták a munkaszakaszok tényleges körülményeit, amennyire lehetséges, használjon fel nőket és éretlen menekülteket a legnagyobb megkönnyebbülés érdekében.”

Amikor 1942-ben a Sárga-folyó árvizei ismét áttörték a gátakat, a magas rangú nacionalista katonai vezetők Henanban mintegy 400 000 katonát és civil munkást mozgósítottak a javításukra. Ez a kezdeményezés azonban messze elmaradt a kitűzött céloktól, ami nagyrészt a tartományra abban az évben lesújtó éhínségnek volt köszönhető. Ahogy egy gátépítésről szóló jelentés kifejtette:

“Tang Tang, a Shandong-Jiangsu-Anhui-Henan határvidéki parancsnok megszervezett egy ellenőrző csoportot az ellenőrzések elvégzésére, és összehívott egy értekezletet, hogy mozgósítson katonákat és civileket a folyó mentén a javítások gyors elvégzésére és korlátozott idő alatt történő befejezésére, eredetileg arra számított, hogy enyhíti az árvíz okozta katasztrófát, hogy a katonai ügyek és az emberek megélhetése javára váljon. Mivel azonban 1943-ban Henanban súlyos volt a tavaszi éhínség, az éhezők holttestei úgy megtöltötték az utakat, ahogyan azt Guangxu harmadik éve óta alig látták. A folyó mentén állomásozó hadseregeknek és a helyi egységeknek is különleges feladataik voltak, és nem tudtak a javításokra koncentrálni. Emiatt a projektet nem lehetett a várakozásoknak megfelelően befejezni, így májusban, amikor a tavaszi magasvíz idején a víz megemelkedett, és heves északkeleti szél fújt, ez ahhoz a katasztrófához vezetett, hogy a Weishi megyei Rongcun alatt tizenöt helyen átszakadtak a gátak.”

Az 1943-as tavaszi éhínség idején “minden ház üres és elhagyatott volt, és a folyó menti területeken volt a legsúlyosabb”. Bár az éhínség okozta éhínség nagyban befolyásolta a munka hatékonyságát, “a búza betakarítása után minden megye civil munkásai jóllakhattak, és a munka hatékonysága hirtelen megnőtt”. A gátjavítások második körének sikerült megőrizni a Sárga-folyót, mint védekező akadályt a japánokkal szemben, megakadályozva, hogy délre tolódjanak és szétszóródjanak. A helyzet azonban aligha volt biztonságos. Mint a jelentés megállapította, “az árvízszezon elmúltával az összes rés gyors lezárása és az összes leromlott gátszakasz megerősítése a magas víz elleni védekezés és az árvízkatasztrófa enyhítése érdekében még nagyobb hasznára válna a nemzetvédelemnek és az emberek megélhetésének.”

FELELŐSSÉG

A kínai-japán háború alatt a nacionalisták által alkalmazott számos felperzselt föld taktikához hasonlóan a Sárga-folyó gátjainak áttörésére is a japán terrorháború miatt kialakult magas szintű kétségbeesés és pánik légkörében került sor. Másrészt a nacionalista rezsim hajlandóságot mutatott arra, hogy az erőforrásokkal együtt embereket is feláldozzon, hogy azokat távol tartsa a japánoktól. A Sárga-folyó gátjainak áttörése ennek a tendenciának a legfőbb példája volt. A nacionalista vezetők szemében – a huszadik századi világ más modern rendszereihez hasonlóan – a “nemzet megmentése” igazolhatta a civil lakosság korlátlan áldozatvállalását.

A háború alatt a nacionalista kormány nem volt hajlandó felelősséget vállalni a Sárga-folyó szándékos elterelése által okozott katasztrófákért. Ehelyett a nacionalisták azt állították, hogy a gátak japán bombázása okozta az árvizeket, a katasztrófát a kínai civilek elleni japán atrocitások újabb példájaként tüntetve fel. Az 1938 nyarán megjelent kínai újsághírek az események hivatalos verzióját követték. A japánok tagadták ezeket a vádakat, és az árvizet annak bizonyítékaként állították be, hogy Kína semmibe veszi az emberi életet. Amikor 1945 után végül fény derült a katasztrófa valódi okaira, a nacionalista rezsim megváltoztatta a narratívát, és az árvizet a kínai nép által a nemzet megmentése érdekében az ellenállási háború alatt hozott áldozatok bizonyítékaként állította be.

Történelmi szempontból Csiang döntése egyáltalán nem volt egyedülálló. A huszadik századot megelőzően a császári kínai hadseregek többször is szándékosan elterelték a folyókat, hogy katonai ellenfeleikkel szemben fölénybe kerüljenek, illetve hogy stratégiai akadályt képezzenek a külső agresszióval szemben, nem sokat téve a helyi lakosság áttelepítéséért vagy a megkönnyebbülésükért. Csang Kaj-sek és alárendeltjei a Sárga-folyót hasonló stratégiai szempontok szerint érzékelték és használták fel. A különbség az volt, hogy miközben a nacionalista rezsim a japán agresszió elleni totális háborúért küzdött, a természeti erőforrások és az emberi munkaerő sokkal szélesebb körű mozgósítására törekedett stratégiai céljai elérése érdekében. A környezet a háború fegyverévé vált, míg az emberek a katonai gépek szolgálatában álló erőforrásokká váltak, akik arra kényszerültek, hogy életüket és családjukat feláldozzák a nemzeti ügyért.

Újjáépítés

A katasztrófából való kilábalás csak 1945 után következett be, amikor a Sárga-folyó elárasztott területének nagyszabású külső segítséget nyújtott az ENSZ Segélyezési és Helyreállítási Igazgatósága (UNRRA), amely a nacionalista rezsim Kínai Nemzeti Segélyezési és Helyreállítási Igazgatóságával (CNRRA) együtt újjáépítési programokat indított Kína háború sújtotta területein. 1946-ban és 1947-ben az UNRRA-CNRRA által felügyelt munkások tízezrei állították vissza a folyó 1938 előtti folyását. Az UNRRA-CNRRA anyagi támogatást nyújtott azoknak a menekülteknek, akik visszatértek otthonaikba Henan elárasztott területén, és segített nekik a földek újra művelés alá vonásában, lehetővé téve, hogy a háború sújtotta környezetet újra termő mezőgazdasági tájjá alakítsák.

MÉRÉS

1938 és 1945 között az árvíz által okozott pusztítás pontos mértékét nagyrészt nem számolták ki, mivel a háborús instabilitás lehetetlenné tette a pontos számszerűsítést. Az 1945 után összeállított kárjelentések mégis érzékeltetik a katasztrófa nagyságrendjét (lásd az 1. és 2. táblázatot). A háború utáni vizsgálatok becslései szerint a katasztrófa által érintett húsz kelet-henani megyében például a termőföldek 32 százalékát (7 338 000 mu = 489 200 hektár) öntötte el a víz.

1. táblázat: Az elöntött földterületek Henanban, Anhui-ban, és Jiangsu

	Az érintett megyék száma	Eredeti művelt terület (mu)	Az elárasztott terület (mu)	A művelt terület százalékos aránya
összesen	44	57,635,000	19,934,000	35
Henan	20	23,227,000	7,338,000	32
Anhui	18	21,997,000	10,819,000	49
Jiangsu	6	12,411,000	1,777,000	14

Han Qitong és Nan Zhongwan, Huangfanqu de sunhai yu shanhou jiuji, XVIII.

2. táblázat: Megölt és kitelepített népesség Henanban, Anhui, és Jiangsu

	A kitelepített lakosság	A kitelepített lakosság százalékos aránya	Halottak	Halottak az összlakosság százalékában
összesen	3,911,354	20.1	893,303	4.6
Henan	1,172,639	17.3	325,589	4.8
Anhui	2,536,315	28	407,514	4.5
Jiangsu	202,400	5.7	160,200	4.5

Han Qitong és Nan Zhongwan, Huangfanqu de sunhai yu shanhoujiuji, 22-23.

Az érintett Henan megyékben az árvíz a jelentések szerint a falvak 45 százalékát elöntötte. Nyolc ilyen megyében a falvak több mint fele elpusztult, Henan Fugou megyéjében ez az arány meghaladta a 91 százalékot. A háborús áradások jóval több mint 800 000 ember halálát okozták, és közel 4 millió embert kényszerítettek lakóhelyük elhagyására Henanban, Anhui-ban és Jiangsu-ban. Csak Anhui-ban több mint 400 000 ember halt meg, míg Henanban a jelentések szerint több mint 325 000 ember vesztette életét. Egy háború utáni becslés szerint Henan elárasztott területein a civil halálos áldozatok száma a háború előtti lakosság 4,8 százalékát tette ki. A becsült halálozási arány Henan Fugou megyéjében elérte a 25,5 százalékot, Weishi megyében pedig a 26,8 százalékot.

A háborús áradások Henanban, Anhui-ban és Jiangsu-ban közel négymillió embert – a teljes lakosság több mint 20 százalékát – is menekültté tették. Henanban, a tartományban, amelyről a legrészletesebb statisztikák állnak rendelkezésre, a Sárga-folyó áradásai több mint 1 172 000 embert telepítettek ki. Az árvíz miatt kitelepített menekültek az összlakosság 67,7 százalékát tették ki Hszihuában, 55,1 százalékát Henan Fugou megyéjében, 52,2 százalékát Weishi megyében, 32,2 százalékát Taikang megyében és több mint 10 százalékát Zhongmu megyében.

Micah Muscolino a késő császári & modern kínai történelem oktatója az Oxfordi Egyetem Merton College-jában

JEGYZET

Jelen írás Micah S. Muscolino: The Ecology of War in China: Henan Province, the Yellow River, and Beyond (Cambridge and New York: Cambridge University Press, 2015) című könyvére támaszkodik. Az áradások kiemelkedő kínai nyelvű története Qu Changgen, Gongzui qianqiu: Huayuankou shijian yanjiu (Érdemek és hibák ezer éven át: Research on the Huayuankou incident) (Lanzhou: Lanzhou daxue chubanshe, 2003).

“Huikan Huanghe fangfan xindi baogao” (Survey report on the new Yellow River flood defence dikes) (1940). Institute of Modern History Archives, Academia Sinica, Tajvan: 18-20-02-18-02. Az Academia Sinicában őrzött iratokon kívül az árvizekkel kapcsolatos számos dokumentum megtalálható a Zhengzhou-i Sárga-folyó archívumban is. A nanjingi Második Történelmi Levéltár szintén rendelkezik a katasztrófával kapcsolatos dokumentumokkal, bár a hozzáférés az utóbbi években meglehetősen korlátozott volt.

Ibid.

“Huanghe shuili weiyuanhui Henan xiufangchu sanshier niandu di yi er qi zhengxiu Huangfan wancheng gongcheng baogaoshu” (Yellow River Conservancy Commission Henan repair and defense office 1943 first and second period Yellow River flood repair project completion report) (1943). Institute of Modern History Archives, Academia Sinica, Taiwan: 25-22-170-(04).

“Huanghe shuili weiyuanhui Henan xiufangchu sanshier niandu di yi er qi zhengxiu Huangfan wancheng gongcheng baogaoshu (1943): Institute of Modern History Archives, Academia Sinica, Taiwan 25-22-170-(04).

Az árvízkatasztrófa változó ábrázolásairól lásd különösen: Kathryn Edgerton-Tarpley, “A ‘Tápláld a népet’ és az ‘Áldozat a nemzetért’ között: Changing Responses to Disaster in Late Imperial and Modern China,” The Journal of Asian Studies 73:2 (2014), 447-469.

A Sárga-folyó átterelési projektjéről és az 1945 után az árvíz sújtotta területen indított helyreállítási erőfeszítésekről szóló dokumentumok megtalálhatók az ENSZ New York-i levéltári és iratkezelési osztályán.

Han Qitong és Nan Zhongwan, Huangfanqu de sunhai yu shanhou jiuji (Károk és helyreállítás és segélyezés a Sárga-folyó elárasztott területén) (Shanghai: Xingzhengyuan shanhou jiuji zongshu, 1948), 13-14, 18. Megjegyzendő, hogy 1 mu körülbelül 0,0666 hektárnak felel meg.

Han Qitong és Nan Zhongwan, Huangfanqu de sunhai yu shanhou jiuji, 7.

Ibid, 22-23.

Javasolt olvasmányok bibliográfiája

Edgerton-Tarpley, Kathryn 2014. “From ‘Nourish the People’ to ‘Sacrifice for the Nation’: Changing Responses to Disaster in Late Imperial and Modern China”. The Journal of Asian Studies 73:2, 447-469.

Lary, Diana 2001. “Drowned Earth: The Strategic Breaching of the Yellow River Dyke, 1938”. War in History 8:2 (April), 191-207.

Lary, Diana 2004. “A vizek elborították a Földet: China’s War-Induced Natural Disasters (Kína háború okozta természeti katasztrófái).” In Mark Selden és Alvin So, szerk. War and State Terrorism: The United States, Japan, and the Asia-Pacific in the Long Twentieth Century. Lanham, MD: Rowan and Littlefield.

Muscolino, Micah S. 2015 The Ecology of War in China: Henan Province, the Yellow River, and Beyond, 1938-1950. Cambridge: Cambridge University Press.